Diákmunka diákszemmel

június 12, 2009 at 9:28 pm | In cikkek | 2 Comments
Tags: , , , , , ,

A szüleim körülbelül tizenöt éves koromtól kezdve nyaranta hajtogatták, hogy bele kellene kóstolnom a munka világába a naphosszat tartó semmittevés helyett. Igazat adtam nekik, ám a meggyőződés, hogy egy nebuló tíz hónapnyi iskolai hajtás után megérdemel két hónap láblógatást, sokkal erősebb volt.

A lehetőségek

Tizennyolc voltam, amikor megérett bennem az elhatározás: fölkerestem egy diákmunka szövetkezetet. A kínálat a következő volt: árufeltöltés, futószalag, gyorsétterem, szórólapozás és telemarketing. Árufeltöltésre inkább fiúkat alkalmaznak, a műanyaggyári futószalag műszakbeosztása számomra embertelen – tudom, rengetegen kibírják, minden elismerésem az övék -, a gyorsétterem takarításától még elméleti síkon is fölfordul a gyomrom, a szórólapozás pedig kizárva, mert ötven faktoros naptejjel is szénné égek, annyira érzékeny a bőröm.

Szinte mind unalmas, viszont nem mindegyiknél van hová ledőlni.

Unalmas, de ennél legalább van hová ledőlni.

„Egy ilyen finnyás p…-t vécépucolással kellene móresre tanítani!” – vélekedik most az olvasók tekintélyes hányada. Nem baj, ez van, vállalom. Persze sodorhat még olyan helyzetbe az élet, hogy ezek bármelyikével kényszerüljek megkeresni a kenyérre valót. Akkor bizonyára másképp fogom gondolni. De itt zsebpénz-kiegészítésről volt és van szó, tehát megengedhettem magamnak a döntés luxusát.

A választás

Telefonos értékesítő lettem tehát. Kétnapos tréning után olyan terméket kellett ismeretlenekre sóznom, amellyel szerényebb esélyeim voltak, mint homokárusnak a sivatagban. A hangom a huszadik perc környékén akaratlanul is unottá vált, lestem az órát, vártam a szünetet, közben pedig édesanyám sűrűn csuklott itthon. S minden hívásnál titkon drukkoltam, hogy ne vegyék föl a telefont. Az elvállalt műszakokat teljesíteni kellett, az időjárás nem kegyelmezett, jól meg is fáztam, és két hétig egy fásult transzvesztita hangján zaklattam a népet, hétköznap esténként kilencig. Szerintem nyolc után pofátlanság volt, de nem mondhattam a munkaidő lejárta előtt, hogy szevasz. Mindezek ellenére produkáltam az elvárt eladási rátát, és elhatároztam, hogy ha kell, végigcsinálom az egész nyarat. Mert belevágtam, nem adhattam föl.

A mese vége

Szerencsére másfél hónap után akadt egy sokkal jobb lehetőség, amit azóta is szeretek és kedvvel művelek. Más kérdés, hogy a telemarketinges béremet nem fizették ki rendesen, szóval lényegesen kevesebbet kaptam, mint amennyiben előzetesen megállapodtunk. De mivel szerződés nem volt, ezért hiába jártattam a számat. Lám, nem dolgoztam éjjel, nem pucoltam vécét és nem égtem le a napon, mégis megfizettem a tanulópénzt. Mondanom sem kell, hogy képtelen voltam örömmel elkölteni azt a kis összeget. Ha jól emlékszem, egyetlen könyvet vettem magamnak belőle.

2 hozzászólás »

A bejegyzéshez tartozó hozzászólások RSS csatornája. TrackBack URI

  1. Én négy hónapot húztam le egy debreceni nyomdában, volt, hogy szombaton és vasárnap is dolgoztam és volt, hogy 12 órában (azaz reggel sötétben mentem dolgozni, és sötétben jöttem haza).
    Szörnyűséges volt:P
    Bár nem is igazán a munka volt az, ami hazavágott, mert gyógyszercímkéket kellett válogatni, kötegelni, csomagolni, de a témavezető (aki a diákokat irányította) azonnal megutált, mert nagyon szerettek a többiek, és folyamatosan azon volt, hogy kitúrjon a cégtől..
    Úgyhogy a diákmunkából igencsak elegem lett…

    Comment Szerző: cikkeim — június 14, 2009 #

  2. No igen: én pont a telemarketinget nem mertem bevállalni annó, mert sikítófrászt kapok a gondolattól, hogy felhívjak egy idegent termék-eladás reményében. :D A végén maradt a gürizés a gyárban, a soron – kemény téma volt, na, ott se igazán akartak fizetni rendesen.

    Mindenkinek ajánlom a gyakornokságot a saját területén, pláne még ha minimálbért is adnak legalább, mint most nálunk a szerkesztő-újságíró jelöltnek. Az igazság az, hogy eddig pár helyen ingyendolgozó gyakornokokkal találkoztam csak, és bizony abban nem volt sok köszönet (vagy nagyon analfabéták voltak szegények, vagy nem vitte rá őket a lélek, hogy ingyen dolgozzanak). Szóval, gyakornokság rulez.

    Comment Szerző: barok.eszter — június 18, 2009 #


Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.

Blog at WordPress.com. | Theme: Pool by Borja Fernandez.
Entries and comments feeds.