Tényleg alacsony a léc
Szeptember 15, 2009 at 11:04 am | In CzeNaSav | 2 CommentsTags: Bulváros, diák, egyetem, főiskola, Klubháló, oktatás, ponthatár
Váltótársaim a robbanásveszélyessé vált szlovák-magyar viszony okán és megoldásán tanakodtak. Ám miután Nagy Zsófi „az elsikkadt tehetségek országának” nevezte hazánkat tegnapi jegyzetében, másfelé kalandoztak a gondolataim. Szerinte mi, magyarok lehetetlenül alacsonyra helyezzük a lécet az élet bizonyos területein. Erről rögtön a felsőoktatáshoz kapcsolódó felvételi eljárás jutott eszembe.
Mert nem elég, hogy a porosz rendszernek köszönhetően az általános- és középiskolában eltöltött tizenkét esztendő alatt csak nagyon kevesen tudják meg, miben tehetségesek, még az is tetézi a bajt, hogy szinte bárki bekerülhet bárhová. Persze, csak ha van elég pénze a költségtérítésre. Jó néhány szakon ugyanis elegendőnek bizonyul a minimális százhatvan pont a bekerüléshez – négyszáznyolcvanból. Talán szigorú vagyok, de ha rajtam múlna, háromszáz alatt főiskola vagy egyetem közelébe sem juthatnának a diákok. Csakhogy a felsőoktatás üzlet, a sulik fejkvóta szerint kapják a támogatást, bolondok lennének hát szűkíteni a felvehetők körét. A dolog pikantériája, hogy például földrajz szakon tárt karokkal várják azt, akinek történelemből és számítástechnikából tűrhető jegyeket sikerült összehoznia – földrajzból még csak érettségiznie sem kell hozzá.
"Magyarázzak? Ezeknek?"
Jelentkezéskor nem azt kell mérlegelni, hogy miben vagy jó, hanem hogy hová elég a várható pontszámod. Tanulni ugyanis muszáj, mert már az alsóvalagpusztai nyugdíjas-klub köreiben is szégyen, ha az unoka tizenévesen kilép a munkaerőpiacra. Az eredmény? Számtalan bölcsész diplomás munkanélküli, no meg néhány tízezer olyan természettudós, mérnök és számítógépes szakember, akinek egy rövidebb bevásárló-lista tételeinek összeadása is gondot okoz. De ami még ennél is rosszabb: vajon hány kisgólya repül tova egy szerencsétlen képzésválasztás következményeként, hogy aztán egész életében rossz szájízzel emlékezzen az egyetlen végigszenvedett szemeszterre? Vagy ha tíz év múlva orvoshoz fordulunk egy mezei torokfájással, talán a fenekünkben kezd el matatni a doki, mert nem tudja, mi merre hány méter…
- Klubháló / CzeNaSav 2009.09.15.
- Átdolgozva: Bulváros 2009.10.02.
Gyereket csináljunk, vagy nyelvvizsgát?
január 22, 2009 at 12:39 pm | In cikkek, komment(t)ár | 1 CommentTags: diploma, egyetem, főiskola, Klubháló, oktatás, ponthatár
A hátrányos helyzetért járó felvételi pontokról osztom Katona Nikolett véleményét (Csillagászati többlet, Pályakezdők fóruma, január 21.), de az egyik megállapítása sajnos nem igaz: ez a probléma minket is érint. A mesterképzések esetében ugyanis a százpontos keret tíz-tizenöt percentjét is kitehetik az ominózus ajándékpontok.
Nem lenne könnyebb...?
Szó sincs róla, hogy sajnálnám ezt a „kis” előnyt a valóban sanyarú sorsú – például fogyatékkal élő – embertársaimtól. Ám legtöbbünk már az óvodában megtanulhatta, hogy a támogatás és a jó szándék nem föltétlenül ahhoz jut el, akinek a leginkább szüksége lenne rá. A napköziben sem a legsoványabb nebuló kapott két repetát, hanem a legrámenősebb.
Persze az ingyenes tankönyvcsomagot is előbb akasztották le a jómódú háromgyermekes családok, mint a szegényebb egykések. Mert „odafönt” valaki kijelentette, hogy akinek két testvére van, az mindenképpen segítségre szorul – még akkor is, ha odahaza az egy főre jutó havi jövedelem a százezer forintot nyaldossa.
Ezt minden bizonnyal a törvényhozók is észrevették, mert szűkíteni igyekeztek a hátrányos helyzetűek körét. Próbálták eldönteni, hogy mi is lehetne a támogatások jogalapja. Szinte magam előtt látom, ahogy egy oktatásügyi szakértő a homlokára csapott a minisztériumban: „Heuréka! Hát kapjon előnyt az, akinek alacsony iskolai végzettségűek a szülei!”
Sebaj, lenyeltem, hogy közvetlen felmenőim diplomái miatt hátrányba kerültem már a felsőoktatásba való jelentkezésnél is. Ilyen ez a szociálpolitika: kötelet dob a szakadék szélén kapaszkodónak, közben letaszít hat másik szerencsétlent, akik a mélység közelében sem voltak azelőtt.
Tanultam, nyelvvizsgáztam tehát sok ezer sorstársammal együtt. Féltettem a vágyott államilag támogatott helyet. Tudtam, hogy amíg én az angolkönyvemet szorongatom, más lánykák valami egészen mást szorongatnak – s lám, ők gyermekgondozásért közel annyi pluszpontot kaptak, mint én a bizonyítványaimért.
- Klubháló / Pályakezdők fóruma 2009.01.22.
Miért kell mindenkinek diploma?
július 26, 2008 at 8:47 am | In cikkek | 2 CommentsTags: diák, egyetem, főiskola, oktatás, ponthatár, szon
A középiskolában gyengén teljesítő diákok is továbbtanulhatnak. Sok kettes, pár hármas és némi költségtérítésre szánt pénz esetén már garantált a boldogság a ponthatárok éjszakáján…
Csütörtök este megszülettek a 2008 szeptemberében induló felsőoktatási képzések felvételi ponthatárai. Számtalan alapszakon – ha csak költségtérítéses formában is – elegendőnek bizonyult mindössze 160 pont megszerzése a lehetséges 480-ból, ami azt jelenti, hogy a középiskolában meglehetősen gyengén teljesítő diákok is bekerülhettek. „Meglehetősen gyenge” alatt néhány hármassal díszített kettes osztályzatokat értek. Bátran ki merem jelenteni: aki így – vagy inkább így NEM – tanult, annak semmi keresnivalója nincs egy felsőoktatási intézmény kapuin belül.
Van oka az örömre?
De az említett diákok miért érezték úgy, hogy mindenképpen tovább kell tanulniuk? Pedig rengeteg más lehetőség kínálkozik számukra, köztük jónéhány biztos megélhetést nyújtó szakmával. A válasz összetett. Mai magyar társadalmunkban a fiatalok úgy érzik, hogy az iskola a mobilitás egyetlen elérhető forrása. Azt hiszik, diplomával a kezükben olyan utak nyílnak meg előttük, amelyek egy új, jobb élethez vezetnek, magasabb fizetéssel és kedvezőbb életszínvonallal. Sokan feljebb akarnak kerülni a társadalmi ranglétrán szüleikhez képest, vagy épp meg szeretnék tartani felmenőik pozícióját – gondoljunk csak az orvos és jogász szülők csemetéire.
Azonban mindennek eredménye egyetlen durva, barátságtalan szó: TÖMEGKÉPZÉS. Ez röviden azt jelenti, hogy mindenki továbbtanulhat, aki akar, ám a diploma értéke a béka hátsó feléhez konvergál. Lassan a diploma – a bolognai rendszerben az alapképzés elvégzéséről tanúskodó oklevél – nem ér többet, mint 10-15 évvel ezelőtt az érettségi. Diplomásnak lenni nem dicsőség többé, hiszen ami szinte mindenkinek van, nem érték. Így gyors és folyamatos státuszvesztés zajlik, a slágerszakokon frissen végzetteket pedig tárt karokkal várja a munkanélküliség szörnyű szörnye, aki nem ponthatárok szerint szelektál.
- Szabolcs Online (+ Hajdú Online, Borsod Online, Magyar Online) 2008.07.26.
Blog at WordPress.com. | Theme: Pool by Borja Fernandez.
Entries and comments feeds.
