Egy ötös tizennégy zöldhasúért
október 15, 2009 at 3:28 pm | In CzeNaSav | 1 CommentTags: tanár, kamu, oktatás, főiskola, Klubháló, pénz
Nagy Zsófi a megégett gyermekekről, illetve az új gyógyulási lehetőségekről írt tegnap. Nos, nekik többnyire van esélyük a felépülésre, nem úgy, mint a Czehelszki Levente említette, tekintélyüket vesztett SZDSZ-es politikusoknak.
Durva a párhuzam, elismerem. De olyan időket élünk, hogy mindent szokás összehasonlítani mindennel, sőt, néha összekeverni is. Így történhetett meg, hogy nekem nyomtatott újságírás szakirányon per pillanat televíziós ismereteket okítanak. „Ugyan, kommunikáció és médiatudomány szakon simán belefér” – gondolhatja az olvasó. Ám nekem olyan érzésem van, mintha nem azt kapnám a pénzemért, amit elvárok. Merthogy a hagyományos sajtó a második specializációm az elektronikus után, állam bácsi pedig egyet finanszíroz. Érdekel a téma, az ösztöndíjból meg futja, ezért vállalkoztam a plusz feladatra, mint oly sokan a csoporttársaim közül.
Nem kertelek, a számadat teszi érdekessé a következő kijelentést. Tavaly megesett, hogy tizennégyezer forintot fizettem egy aláírásért. Szó szerint. „Tanár” egész félévben nuku, vizsgaidőszakban index be a suliba, két nap múlva vissza hozzám, benne egy szép jelessel. Óra és feladat nem volt. A tantárgy felvétele pedig az említett összegbe került, hiszen a többlet szakirányomhoz tartozott. Szinte mindenkit boldoggá tett az eset, kivéve persze a megrögzött strébereket és az öntudatos fogyasztókat. Előbbiek szerettek volna tanulni valamit, utóbbiak meg hiába vártak szolgáltatást a pénzükért cserébe.
Sötét idők.
Hogy én melyik csoportba tartozom? Talán egy kicsit mindkettőbe, de nem tagadom: jól jött a potya ötös. Egészen addig, amíg végig nem gondoltam, hogy ha sokan gazdagodnak könnyű jelessel, akkor bizony az ösztöndíj-sávok az egekbe ugranak, így a kitűnő tanulóknak sem jut jelentős összeg. Most tehát elégedettnek kellene lennem, mert végre tanulhatok valamit, s nem csak az ablakon dobom ki a súlyos forintokat. Mindenki számára hasznos tudnivaló, hogy miként fest egy televíziós hír, egy riport, egy magazinműsor, vagy mit csinál egy operatőr. De a hetedik „majd ha ti is tévések lesztek” kezdetű mondat közben elkalandozott a figyelmem, kábé annyira, mintha kizárólag a hímneműeket szólította volna meg az oktató.
Sőt, tudom fokozni a dolgot: jövő héten kamera elé kell állnom, noha önszántamból sosem tennék ilyet. És ugyebár még fizetek is a kiadós idegeskedésért. Félve leírom hát: az égett kisgyerekek és a glóriájuktól megfosztott politikusok mellett a kommunikáció szak tanterve is rehabilitációra szorul.
- Klubháló / CzeNaSav 2009.10.15.
Fekete bárányok
Szeptember 12, 2009 at 12:04 am | In CzeNaSav | Leave a CommentTags: cigány, diák, iskola, Klubháló, pénz, szülő, tanár
Nagy Zsófi a roma gyerekek iskoláztatási esélyeit latolgatta tegnapi jegyzetében. Jaj, mekkora port kavart Nyíregyházán a huszártelepi suli bezárása! De nem volt mese, a szegregáltként megbélyegzett intézményt sürgősen föl kellett számolni, hiszen etnikai összetétele ütközött az Európai Unió irányelveivel.
„A volt guszevi iskola többségében roma kisdiákjai 10 másik intézménybe járnak majd, egy-egy iskolába 14–17, egy-egy osztályba 1–2 tanuló” – adta hírül a Szabolcs Online 2007 augusztusában. Így már azoknak a cigány nebulóknak is elment a kedvük a menetrendszerű fejtágítástól, akik azelőtt tisztességesen bejártak. A közlekedés ugyanis idő és pénz – ezt valahogy elfelejtették mérlegelni a nagyokosok. Utóbbiból pedig nem sok jut a hátrányos helyzetű kicsiknek. Arról nem is beszélve, hogy sokkal erősebb motiváció szükséges egy távolabbi tanoda rendszeres látogatásához. Korábban kell kelni, bérletet kell venni, buszra kell szállni, s nem utolsó sorban be kell illeszkedni az új közegbe. Ahol persze még padtársra is nehéz lelni, mert valljuk be: a legtöbb fehér bőrű csemete úgy szocializálódik, hogy a „más színűeket” szerencsésebb elkerülni.
Másképp gágog.
Így hát hiába döntenek nemzetközi szinten a teljes integrációról, már a hatévesekben is ott burjánzik a sziklaszilárd rasszizmus. Okkal vagy ok nélkül. Mert az értelmes szülő hiába mondja otthon, hogy mindenki egyenlő, ha sarjának egyik barátjától elloptak valamit a cigányok az utcán. Lopnak a magyarok is, persze, hogyne lopnának. A „magyarozással” viszont bajban vagyok, mert a hazai cigányság jelentős részét képező romungrók néha annak vallják magukat. S mivel a népszámlálások elvét követve mindenki olyan nemzetiségű és vallású, amilyennek vallja magát, talán nincs is jogom fölcímkézni senkit. De valószínű, hogy huszártelepi felszámolás okán ide-oda szórt diákok tekintélyes hányada kiérdemelte azóta „az osztály fekete báránya” címkét, már ha egyáltalán részt vett az oktatásban.
Nos, ha másik váltótársam, Czehelszki Levente szavaival élve SAV létemre „ártalmatlan víz” vagyok, vegyük úgy, hogy ez az iskolai szegregációs téma egy nagyobbacska kővel zavarta meg köreimet. Kár, hogy az illetékesekét egy csöppet sem zavarja.
- Klubháló / CzeNaSav 2009.09.12.
Nehéz volt az iskolatáska…
Szeptember 6, 2009 at 7:09 pm | In CzeNaSav | Leave a CommentTags: diák, iskola, Klubháló, oktatás, pénz, szülő, tanár
Czehelszki Levente középiskolai évekről szóló mondatai azt a nyolc keserű esztendőt juttatták eszembe, amit mások boldog gyermekkornak hívnak. Nagy Zsófi balhéihoz pedig annyit fűznék, hogy engem bizony már hatévesen, tehát első osztályban ki akartak ebrudalni az oktatási intézmény falai közül, mert finoman szólva is rossz kislány voltam.
De nem elég rossz ahhoz, hogy valóban kirúgassam magam, megszerezve ezzel az esélyt arra, hogy jobb közösségbe kerüljek. Inkább elhittem, hogy antiszociális borjú vagyok, aki jobb, ha kussol, mert a hiba bennem leledzik, ergo máshol sem lehetnék teljes értékű tagja az osztálynak. Bocsánat, osztályt írtam volna? Jó néhány egy helyre pakolt gyerekre gondolok, akiknek nem sok közük volt egymáshoz. Talán csak annyi, hogy sorstársak, hiszen szüleik bőkezűen támogatták az iskolát, ezért cserébe kitűnő bizonyítvány dukált még akkor is, ha a nebuló alig bírt kettőig számolni.
Ó, ha már tudna káromkodni...
No, nem mintha én észkombájn lettem volna matekból. Föl is rémlett bennem egy eset, amikor remegve álltam kint a táblánál, mert rettegtem a tanártól, a többiektől, meg a helyzettől. Aznap valamivel sikerült különösen kivívnom a pedagógus ellenszenvét, mert a képembe üvöltve kérdezte, hogy mennyi száznyolcvanban a négy. És én nem tudtam megszólalni. Utólag röhögök az egészen, sőt húszéves fejjel már kikérném magamnak azt a hangnemet. Meg azt a nyolc évet is, mert utána kiderült, hogy komplett közegben egészen komplett tudok lenni, szóval a középiskolai osztálytársaimmal bármikor szívesen találkozom.
Bár ha Thürmer Gyula képeivel dekoráltam volna ki a szakközép falait, mint Leventéék, valószínűleg nem lehetnék harmadéves a főiskolán. A Jobbik színeiben politizáló magyartanáromnál ugyanis kivertem volna a biztosítékot. Persze a Fiatal Baloldal tűzpiros gumikarkötőjét kipróbáltuk a padtársammal, de amikor óra elején szóbeli számonkéréshez nyílt a napló, reflexből az asztal alá rejtettük a bűnjelet hordozó végtagunk. Ma már nem lenne kedvem ilyesmivel kísérletezni, hiszen a felsőoktatásban nem csupán egy szülői dorgálás vagy dicséret múlik az érdemjegyeken, hanem idő és pénz is.
- Klubháló / CzeNaSav 2009.09.06.
Az idő, a pénz, meg a zéhá
június 6, 2009 at 2:28 pm | In cikkek | Leave a CommentTags: tanár, diák, főiskola, Klubháló
Tanulsz, írsz, vársz – ez az élet rendje. No, ha azé nem is, a vizsgáztatásé biztosan. És ennek a legkevésbé sem örülök. Azon kevesek közé tartozom ugyanis, akik az egész vizsgázósdinak nem azt a részét utálják, amikor tanulni kell. Sőt, azzal sincs bajom, hogy néhány perc alatt számot kell adnom a tudásomról – már ha éppen büszkélkedhetem olyannal. Eredményre várni viszont maga a pokol.
A tanár mindig ígér valamit. Hogy holnap, holnapután, két hét múlva, vagy még az idén megtudhatjuk a jegyet. Ha nem mond semmit, az is ígéret – arra, hogy az utolsó utáni dolga lesz átnézni a dolgozatokat. Bezzeg az általános iskola első éveiben szentül hittem: a tanár néninek nincs más dolga, mint kijavítani a kis irományainkat. Hazamegy, takarít, főz, pihen. Egy kicsit anya, aztán egy kicsit feleség, de úgy este nyolc körül már nem bírja tovább, és pedagógussá válik ismét, mert hajtja a kíváncsiság, hogy vajon mit produkáltak a tanítványai. Tehát minden számonkérés másnapján kíváncsian ültem a padba.
Legalább toalettpapírra nem kell költenem...
Persze mint minden kezdeti lelkesedés, ez is alábbhagyott, és világossá vált számomra, hogy a dolgozatjavítás az oktatói munka talán legunalmasabbik mozzanata. Már szemem sem rebbent, amikor a középiskolában másfél hónapja írt röpdolgozatok eredményei kerültek napvilágra. A tanárok közül volt, aki mentegetőzött, családi gondokról mesélt, és volt, aki úgy tett, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna a hosszúra nyúlt várakozási idő. A közoktatásban eltöltött tizenkét esztendő végére maradék naivitásomat is kinőttem, ennek ellenére az írásbeli érettségi pontszámait legalább kétnaponta megpróbáltam kideríteni. Hiszen fontos volt: rajta állt vagy bukott a továbbtanulás, sőt úgy rémlett, hogy az egész jövő.
A felsőoktatásban minden vizsga ilyen. Múlik rajta egy kis dicsőség, egy kis pénz, meg egy-két év. Mert kell az érzés, hogy képes voltam megcsinálni, kell a jó átlag az ösztöndíjhoz, mint ahogy az sem árt, ha sikerül három év alatt megszerezni az alapoklevelet. Most tehát itt ülök a számítógép előtt, és az internetes tanulmányi rendszer menüpontjai között cikázva ellenőrzöm tízezredszer is, hogy a múlt hét elejére ígért vizsgaeredmény fönt van-e már. Nincs, hogy is lehetne? Még csak csütörtök van.
A tanár eközben valószínűleg több tantárgy sok száz zárthelyije és beadandója között ücsörögve szidja csöndesen a tömegképzést. Rég megbánta, hogy egyáltalán ígért valamit.
- Klubháló / Olvasólámpa 2009.06.06.
A tangás fiú
Április 18, 2009 at 10:10 am | In cikkek | 1 CommentTags: diák, főiskola, Klubháló, szex, tanár, tanga
Érdekes fotóra akadtam a világhálón. Egy fiatal srác ül valami vendéglátó-ipari egységnek látszó hely szabadtéri asztalánál, s ahogy előredől, kilátszik aprócska tangája a lecsúszott farmer alól. Olyan jót mosolyogtam rajta, hogy csak második ránézésre tudatosult bennem: a kép a Nyíregyházi Főiskola campusán készült.
A dákó vajon melyik oldalt ficcen ki?
„Bizony, ilyenek járnak az enyeffre” – ítélkeztek a hozzászólók. Szemem sem rebbent, hozzászoktam már, hogy egyesek szerint amolyan kisegítő suliba járok. Amióta tudom, hogy az intézmény rossz hírét általában a máshol tanuló nyíregyházi diákok keltik, képtelen vagyok komolyan venni az efféle kritikát. Szerintük az itt maradottak a könnyebbik utat választották, ezért cserébe otthon tanulhatnak, és a saját ágyukban alhatnak. Egy fővárosi kollégistában pedig ez akaratlanul is ellenszenvet ébreszt.
„A felsőoktatás szégyene az az iskola” – szólt egy másik komment. Erre már fölvontam a szemöldököm, sőt gondolatban jól beolvastam az írójának. Azért csak gondolatban, mert az egész nem ért annyit, hogy kitöltsem a hozzászóláshoz szükséges röpke regisztrációs kérdőívet.
„Nehogy már tanár legyen ebből a kis buziból!” Ajjaj, ingerküszöb elérve. Kár, hogy reakcióm még kevésbé lett volna szalonképes, mint ez a megnyilvánulás. Így végül mégsem született meg részemről az a bizonyos nagybetűs visszavágás. Utólag nem is bánom. Ám egy-két kérdés fölmerült bennem az ominózus kép nyomán.
Kezdem azzal, hogy mennyire ítélhetünk el valakit egy ruhadarab miatt? Vajon más országban is ekkora hajcihő kerekedik egy tangás férfi látványából? Vagy csak mi vagyunk ennyire prűdek? Folytatom az iskolásdival. Valóban szégyellnem kellene, hogy szokatlanul öltözködő emberrel tartózkodom egy épületkomplexumban hétfőtől csütörtökig? Keressek olyan sulit, ahol mindenki „normális gatyában” jár?
És befejezem a tanár-kérdéssel. Tegyük föl, hogy a lefotózott fiú nemcsak másként öltözik, hanem másként is gondolkodik. Például homo- vagy biszexuális. Miért ne lehetne pedagógus? Miért ne tudná ugyanazt az ismeretanyagot ugyanúgy átadni, mint heteroszexuális pályatársa?
Amíg ezekre válaszolnak a kedves olvasók, én fölveszek egy férfi boxeralsót. Nem akar valaki lefényképezni hátulról?
- Klubháló / Pályakezdők fóruma 2009.04.18.
-
Legújabb commentek
Eszter on Szexelj felfújható gumiál… tempty on Szexelj felfújható gumiál… Melcsi on Egy karácsonyfa végső val… Anka on Szexelj felfújható gumiál… Eszter on Szexelj felfújható gumiál… 
Bulváros- Klubháló
- SZON
Blog at WordPress.com. | Theme: Pool by Borja Fernandez.
Entries and comments feeds.
